József Attila: A bűn
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem, de jól érzem magam. Csak az zavar e semmiben, mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás. De bármit gondolok, az én bűnöm valami más. Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltünt aranyát, e bűnt keresem én; elhagytam érte egy anyát, bár szivem nem kemény.
És meg is lelem egy napon az erény hősein; s hogy gyónjak, kávézni hivom meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom kit, talán az apám - elnéztem, amint vére folyt egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem szinezem, hisz emberek vagyunk s mint megdöföttek, hirtelen majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell), ki fut, hogy dolga van; megnézem, ki tünődik el; ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit, ki szemmel, melegen jelez, csak ennyit: Vannak itt s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes és együgyű nagyon. Akkor a világ kicsi lesz s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam; ki él, segít nekem.
1935. aug.
|