József Attila: Álmomban enyém vagy
Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak
A boldogságunk némán meghúzódott És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben. Kályhánk lángja is örömmel lobogott S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte. A komoly falióra se mormogott S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...
Álomban mindig egészen enyém vagy. S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.
1922.jún.
|