József Attila: Holttest az uccán
Eszébe tán csak kedvese jutott,
Vagy édes apja s tán az is halott
Vagy akiről soha nem is tudott
Holttest az uccán
Már félig készen, büszkén állt a fal, Mikor leszédült. - Orvosért hamar! Szegény fiú erős volt s fiatal.
Fehéren, törten ott feküdt a holt, Beszéltek hozzá - ajka mit se szólt. Ki volt az anyja? Jaj, ki volt, ki volt!!
Körötte rajzott bámész uccanép, Mesélték hogy' volt, máris szerteszét S nem fogta senki malteros kezét.
Ijedt-kerek nagy szeme kimeredt, Lehetett látni benn a kék eget, Amint a Nap sütött a holt felett.
Eszébe tán csak kedvese jutott, Vagy édes apja s tán az is halott Vagy akiről soha nem is tudott.
Leszédült vagy leugrott - jaj szegény, Erős vidám és most halott legény És senki nem sikolt: Fiam, enyém!
És majd a hullát fel is boncolják. Nem ide való! Részeg volt? - Nohát. S ha huga van, azt eltoloncolják.
1922. júl. - aug.
|