Madárka

Én próbálok lépni. Én akarok lépni előre egyet, nem is egyet, több százat. De nem tudok. Kevés vagyok rá. Pontosabban gyenge. Fogva tart egy bilincs, amit a falhoz vertek. Nem mehetek tovább mint azt börtönöm engedi. De szeretnék madár lenni! Akkor nem kapnék bilincset és szabadon szállhatnék amerre akarok...

Megzörgették az ajtót. Hallom a kulcsok vidám nevetését. Nyílik az ajtó. Egy jókora ember dübörög be rajta és sebtében felver mellém egy újabb béklyót. Hehehe még egy szerencsétlen. Majd ő is madár akar lenni...

Jön az őr. Kajánul vigyorog rám:

- Hogy van a mi kismadarunk?

- Kösz megvagyok, de még mindig nincs szárnyam.

- Szar ügy-veti oda.-Hoztam neked egy szerencsétlent. Etesd be neki is hogy ha madár lesz szabad lesz!-és rám kacsint.

- Hehe kösz a tanácsot! Már pont erre gondoltam.

Ahogy ezt kimondtam betuszkolta cellatársam. Egy fekete hollót. Szárnyait bilincsbe verte és rám vigyorgott.

- Figy kicsikém csak azért hoztam, mert a dokibácsi azt üzente hiába próbálkozol nem leszel madár. Ez pedig nem börtön csak a gumiszoba. Az meg nem bilincs rajtad édes kis szívem hanem kényszerzubbony.