Az ő története
Fakó sápadt arcát csak a holdfény csókolta, vékony derekát a levegő kapta táncra és hosszú fekete haját a pázsit hűs ölén melengette.
Más volt egészen más volt mint az egyszerű emberek. Fakó sápadt arcát csak a holdfény csókolta, vékony derekát a levegő kapta táncra és hosszú fekete haját a pázsit hűs ölén melengette.
Így élt ő egyedül a világtól megválva, csak a természet volt barátja az Ég volt szülőanyja és testvére a Hó. Magányosnak tűnt de mégsem volt az, nem volt szüksége az emberek közelségére és szeretetére.
A felhőket bámulta a magas emelt égen, ha vihar kerekedett ő ámulattal gyönyörködött benne. Nem volt ő több mint a szellem, önmaga.
Egy napon észrevette hogy évszázadok teltek el és megváltozott a világ, ő ugyanúgy él mint eddig, de minden más megváltozott. Felgyorsult az élet eltűnt a szeretet. Akárhova ment idegen betontömbök fogadták, az emberek érdekből és kapzsiságból alakították kapcsolataikat. A tér közepén fellökték és érzéketlenül otthagyták. Jöttek mindenféle emberek de egy se szánta meg. Kicsiny testén a sarkak tapostak. Gyönge vállát bezúzta a tér, Vékony derekát felsebezte a sok feltörekvő állat. Utolsó sóhaját senki sem halotta, magányosan és megtiporva szeretet nélkül hagyta el a világot. Tetemét az idő szele és az élet esője mosta el. Halálával megszűnt minden ami szép és jó, megszűnt a szeretet a szépség és elveszett a természet. Ő nem volt más mint az utolsó szerető, érző lény, maga a szellem.
|