Mit hoz a hajnal?

A költőnő épp befejezte az utolsó sort. Óvatosan az asztalra helyezte a tollát és megtörölte könnyes szemét. Kinézett az ablakon s látta, hogy a napsugarak lassan simogatják, ébresztgetik az álmos Földet. Sietősen jegyzetei, közé helyezte a verset és az ablakhoz szaladt. Mindig is imádott a napkeltében gyönyörködni, de ezen a napkeltén minden teljesen más volt…

Nézte, nézte a sugarakat és könnyes szemmel gyönyörködött bennük. Ám álmélkodását egyszer csak kopogás zavarta meg.

-Kisasszony! - szűrődött be egy félénk és halk hang az ajtó túloldaláról. Hosszú, nehéz csend követte de, a vékonyka hang egyre türelmetlenebbül szólítgatta a villa úrnőjét:

-Kisasszony! Kisasszony kérem… Nyissa ki!

A költőnő letörölte arcáról a könnyet és csendben kinyitotta az ajtót:

­-Köszönöm Bessy! Köszönöm, hogy szólt…-mondta üresen

-Kisasszony, én tudom…

-Mit? -kérdezte meglepetten a poéta.

-Hát én sejtem kisasszony hogy mit hoz a hajnal-jegyezte meg titokzatosan Bessy

-De ez maradjon kettőnk között!- mosolygott ironikusan a kisasszony. És kabátját felvéve búcsúzott Bessytől.

Bessy könnyekkel küszködve kikísérte őt a kapuba és búcsúzóul megölelte. A költőnő megdöbbent Bessy váratlan érzelemkitörésén, de szívesen fogadta azt. Megsimogatta az arcát, és azt mondta:

-Én teljesen biztos vagyok benne Bessy, hogy mi még találkozni fogunk.

-Úgy legyen kisasszony, úgy legyen!

A költőnő elindult a hajnali ködbe és minden távolodó lépéssel maga mögött hagyott egy emléket. Bessy a kapuból nézte megrendülten, és majdnem sírásra fogta a dolgot. Addig álldogált ott magányában, míg a kisasszony alakja el nem tűnt a ködben…

Besietett a villába és gyorsan rendet rakott a költőnő szobájában, hogy ha hazatér külföldi útjáról rendben várja a kis szoba. Takarítás közben észre vette, hogy a kisasszony egy ruhát se vitt magával és a jegyzeteit is itt hagyta.

-Ez különös… tegnap még olyan boldog volt, hogy meglett egy újabb kötet… -ebben a pillanatban Bessyben olyan kíváncsiság támadt azt illetően, hogy mit rejthetnek a hölgy jegyzetei. Tudta hogy ezt megtiltotta számára, de most senki se szólna rá…

Kinyitotta a jegyzeteket és elolvasta az első verset, ami a keze ügyébe akadt:

Nem tudom miért, de eldobnám az életem

A semmiért élek

A reményt várom

Ez lesz az én végzetem

Fáj az élet

Fáj a szó is

Minden vércsepp gyötrelem

Minden álmom hiú ábránd

S az ábrándokat kergetem

Értelme nincs e üres létnek

Mely csak elvesz

De nem ad soha

A reménytelenség mezejére lépek

Én vagyok a halál menyasszonya…

A jegyzetek a földre hulltak és Bessyben tudatosult, hogy a hajnal nem a hírnevet hozta a költőnőnek, hanem az elmúlást…